9. rész

9. rész

Moemi

Szeptember 16. (szerda)

Kentin sem jött ébreszteni, én meg csak kilenc körül ébredtem fel újra, de az is nehezen ment. Nem akartam tovább aludni, mert tudtam, hogy akkor este ugyan úgy nem tudnék elaludni. Így hát inkább fogtam magam, és felkeltem. Még szédültem is, úgyhogy először csak törökülésben ülve az ágyamon pislogtam meg próbáltam nem bealudni. Majd öt perc után kivánszorogtam a mosdóba. Pisiltem, zuhanyoztam, fogat mostam, kisminkeltem magam, fésülködtem, kontyba kötöttem a hajam, s majd csak azután mentem vissza a szobámba egy szál törölközőben. De ekkor már picit felfrissültem, és láttam, hogy Kentin a kanapén alszik. Egy pillanatra csúnyán néztem rá, majd elfordítottam róla a szemem, és csendben bementem a szobámba.

Fekete cicanacit vettem fel fehér pólóval, amin van valami szöveg. Felülre felkaptam egy olyan dzsekit, ami sötétebb kék színű volt, de két oldalt a két karjánál meg fekete. Cipzárja pedig aranyszínű volt. Mivel ma hűvösebb van, ez jó lesz. Rózsaszín zoknit húztam fel, bepakoltam a táskámba a tolltartómat meg egy füzetet. Még a sminkes kistáskámat is. A pénztárcámat is beledobtam és összehúztam a cipzárt. A kulcsot a kezembe kaptam, telómat zsebre dugtam, majd óvatosan kinyitottam az ajtót. Igyekeztem hangtalanul lépni, hogy Kentint ne ébresszem fel. A cipőmet pedig inkább a liftnél vettem fel, miközben arra vártam, hogy felérjen az emeletre.

A liftben már megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Nem akarok Kentinnel lenni.

Ó. Lehet, kellett volna üzenetet írnom neki…

A negyedik órára sikerült bemennem, és amikor a terembe beléptem, köszöntem a többieknek meg a tanárnak és elnézést kértem. Leültem a helyemre, és míg oda tartottam, láttam, hogy Dake nekem kacsingat. Megforgattam a szemem, aztán helyet foglaltam. Csendben elővettem a füzetemet a táskámból meg egy tollat is, azután pedig figyeltem a tanárra. Történelem óra volt.

Írtam, amit kellett, de amikor nem kellett, akkor meg a lap szélére firkálgattam. S amikor végre felszólalt a kicsöngő, a tanár elköszönt tőlünk, majd fogta a cuccait, és kiment. A tollamat letettem, a füzetemet becsuktam, közben meg Castiel fordult hátra, és rám nézett.

- Hol hagytad a barátodat? – kérdezte vigyorogva.

- Kit? – pislogtam, és hirtelen nem tudtam kire gondol. – Ó, hogy ő. Nem a barátom.

- Nem – nevetett fel. – Pedig nagyon úgy tűnt, hogy barátok vagytok.

Szemeimet forgattam.

- Te meg hol hagytad az eszedet? – vágtam vissza, mire ő felnevetett, a szemem sarkában meg láttam, hogy Lysander ír.

- Ilyen kislányoknak, mint neked, nem mondom el – vigyorgott, mire én röhögésbe törtem ki. Én kislány. Ha ismerne, akkor nem ezt mondaná.

Felálltam, és megpaskoltam a fejét, ő meg értetlenül húzta el a fejét tőlem.

- Ez jó – kuncogtam. – Kislány, mi? – mondtam, majd kifelé vettem az irányt.

Lementem a büfébe és vettem szendvicset, amit elkezdtem eszegetni, miközben mentem vissza a terembe. Amikor visszamentem, Castiel már nem volt a teremben, de Lysander sem. Sőt, senki sem volt a helyén, üres volt a terem. Basszus, milyen órám lesz?

A falhoz feltűzött órarendhez siettem, és lenyeltem a számban lévő falatot. Az ötödik óra nem más mint tesi. Oh, nem hoztam tesi cuccot.

A tanárnőnek bemeséltem, hogy görcsöl a hasam, és ezért nem tesizek, ezért nem kaptam leszidást, de Amber viszont pedig úgy le lett üvöltve, hogy a tanárnőtől visszhangzott a folyosó.

Leültem a tornaterem egyik végébe egy padra, miközben a többiek futni kezdtek. Amber pedig a terem másik végében ült dühös fejet vágva, miközben a telózott.

A zsebemből kikaptam a telóm, és láttam, hogy kaptam egy SMS-t Kentintől. Azt kérdezi, hogy hova a fenébe tűntem. Nem akartam neki válaszolni, de mivel a testőröm, ezért inkább elmondtam neki, hogy a suliban vagyok. Választ pedig nem kaptam.

Kentin

Ez a nő, komolyan. Miért nem érti meg, hogy nélkülem sehova se mehet? Olyan dühös voltam, hogy még a tegnap történtekről is megfeledkeztem. Rendbe szettem magam, majd felkapva a lakás- és kocsi kulcsot, siettem a lifthez, de mivel az a kilencedikről ment lefelé a földszintre, túl ideges voltam meg türelmetlen, hogy megvárjam, ehelyett, inkább a lépcsőt választottam.

A kocsiba beülve becsaptam az ajtót, bekötöttem magam. Amikor beindítottam az autót, kitolattam a parkolóból, és elvezettem a sulihoz. Ott leparkoltam, és vártam, hogy kicsengessenek. Szerdán csak hat óránk van, és annak mindjárt vége. Kiszálltam a kocsiból, neki dőltem, kezeimet összefontam a mellkasomon, és vártam.

Amikor végre megjelent pár diák mögött, csak akkor sóhajtottam fel megkönnyebbülve. El sem tudjátok képzelni, mennyire fontos nekem ez a munka.

A szemei megpillantottak engem, majd megforgatva tartott felém. Mit forgatja a szemeit…

- Mit keresel itt? – tette fel a kérdést halkan, mire most én forgattam meg a szemeim. Na, mit? Nem is tudom.

- Szállj be – löktem el magam a kocsitól, és kinyitottam neki az ajtót a hátsó ülésnél.

- Miért kéne beszállnom? – összefonta a karját a mellkasán, miközben a szemeivel nyírt ki.

- Ne kelljen ismételnem magam – sziszegtem.

- Nem akarok beszállni – mondta ki, mire elfordult, és indult volna el valamerre, de én elkaptam a karját és megállítottam.

- Így is már elég ideges vagyok, ne tegyél még jobban azzá – figyelmeztettem, mire ő felém fordult, én meg elengedtem. De ő erre pofán vágott, én meg hirtelen ledöbbentem.

- Te nekem nem parancsolgathatsz – emelte fel a hangját. – Nem vagyok a szolgád, akit ide-oda rángathatsz. Ha nem akarok beszállni a kocsidba, akkor nem fogok. Te csak viselkedj úgy, ahogy az igazi testőrök szoktak. Maradj csendben, és némán kövess. Én parancsolgatok neked, az alárendeltem vagy. Érted?

Olyan halkan beszélt, hogy csak én hallhattam. A szemei égtek a dühtől, és én meg csak az arcomat fogva néztem és hallgattam.

- Azt kérdeztem, megértetted? – sziszegte ki, és láttam a testtartásán, hogy legszívesebben még egyszer megütne. De azt úgy sem hagynám.

- Ehh. Tudsz ám ütni – mosolyogtam el féloldalasan. Leengedtem a kezem magam mellé, majd kicsit megemeltem az állam, és úgy néztem a szemébe. Kihúztam magam, és a hüvelykujjammal magamra mutattam. – Igaz, a testőröd vagyok, akinek meg kell védenie téged néhány seggfej miatt – leengedtem a kezem. – De jusson eszedbe, hogy nem te béreltél fel, így nincs jogod ahhoz, hogy te mondd meg, hogyan bánhatok veled. Ha azt akarom, hogy beszállj abba a kibaszott kocsiba, akkor beszállsz, és ne kelljen még egyszer mondanom, mert a hajadnál fogva rántalak be.

Fortyogott bennem a düh, de ő nem hátrált meg tőlem.

- Ha hozzám mersz úgy érni, azt nagyon megbánod!

Most a hangjában éreztem, hogy megijedt, de igyekezett leplezni, de én átláttam rajta. Én semmiképpen sem hagyhatom magam, erősebbnek kell magamat mutatnom. Ha azt tenném, amit ő akar, végül oda jutnánk el, hogy valaki elkapja, én meg nem tudnám megvédeni.

- Akkor szállj már be, kérlek – mondtam, és próbáltam lenyugodni.

Idegesen az ajkába harapott, aztán fogta magát, és leült. Becsaptam az ajtót, és végre vehettem egy mély levegőt. Beültem a kormány mögé, és gondolkodtam, hogy mit mondhatnék neki, csakhogy jobban érezze magát meg hogy azért ne legyünk ennyire rosszban. Végül csak olyan jutott az eszembe, amitől csak még jobban feldühíteni, ezért inkább meg sem szólaltam.

- Megállok a Lidlnél, be kell vásárolni – mondtam, de ő nem válaszolt.

Amikor beálltam egy parkolóba, hátrapillantottam rá, de ő csak az ablakon nézett ki összevont szemöldökkel.

- Sajnálom… - kezdtem, de ő félbeszakított.

- Én itt maradok, addig nyugodtan vásárolgass – mélyebb hangon szólalt még. Felsóhajtottam, majd leállítottam a kocsit.

- Kell neked valami?

- Tőled semmi – felelte, én meg nem kérdeztem többet. Kiszálltam a kocsiból, a kocsi kulcsot zsebre vágtam, majd elindultam egy bevásárlókocsiért.

Moemi

Úgy megijedtem Kentintől. Olyan másnak tűnt abban a pillanatban, hogy inkább engedelmeskedtem, és beültem az autóba. De rá sem akartam nézni, úgy mart a düh. Meg megfordult a fejemben, mikor épp vásárolgatott, megszökhetnék. Akkor viszont biztos, hogy még jobban felidegesíteném, és ki tudja, mit tenne velem. Mert elvégre egy férfi… Szóval inkább maradtam a seggemen.

Lehunytam a szemem, és igyekeztem az előbbit kiverni a fejemből és valami szépre gondolni, de nem ment. A tudat, hogy azt kell tennem, amit ő mond… Nem akarom.

Amikor visszatért, a szatyrokat eltette a csomagtartóba, az után meg leült a kormány mögé. Beindította a kocsit, és vezetett hazáig, de egymáshoz sem szóltunk.

Otthon ő elkezdett főzni, én meg bezárkóztam a szobámba, és hallani sem voltam hajlandó felőle. Tanultam a törit, és amikor végeztem, hátra dobtam a füzetet és nyújtózkodtam egyet. Korgott a hasam.

Felálltam, az ajtóhoz léptem, és résnyire kinyitottam. Finom milánói illat terjengett, én meg csak még jobban éheztem, ezért az ajkamba haraptam. Aztán megpillantottam Kentint, aki pont felém tartott, de megállt. És mielőtt visszahúztam volna a fejem a biztonságomban, megszólalt.

- Kész a kaja. Gyere, és egyél – mondta, majd ott hagyott.

Nem akartam oda menni, de túl éhes voltam, ezért duzzogva, óvatosan végigsétáltam a folyosón, aztán kilestem a kanyarnál és megpillantottam, hogy a kanapén eszik, miközben a tévét nézi. Igyekeztem úgy lépni, hogy ne vegyen észre, de ő valahogy csak meghallott.

- Szedtem neked egy tányérba – szólt semleges hangon.

Grr…

Fogtam a tányért egy pohár vízzel és siettem vissza a szobámba. A poharat letettem az ágyam melletti asztali szekrényre, leültem. A tányért a combomra tettem, közben a mellettem lévő laptopot kapcsoltam be.

Meg kell mondanom, hogy a milánói isteni volt. Meglepődtem, hogy tud főzni Kentin.

A tányért az ágyam másik végébe tettem – majd később kiviszem – ittam, majd azt is visszatettem oda, ahol volt. A laptopon meg animézni kezdtem fülhallgatóval. S ez ment egészen addig, amíg be nem sötétedett.