10. rész
Pietro
Salvatore Esposito
Szeptember 16. (Szerda)
Oh, my god.
It’s really… bad.
Very bad.
Mhmhmh…
Az irodámban ültem, asztalon könyököltem, s az egyik
tenyeremben a fejem pihent. A másik kezemmel meg kopogtattam az ujjaimmal.
Higgadt voltam, ámbár belülről kicsit sem mondhatnám ezt, mert gondolatban
szétütöttem mindent. Az iratokat, a tollakat, a könyveket, a lámpát, a
telefont, a laptopot, az egeret, a széket, a bútorokat, az ablakot, a függönyt,
az íróasztalt. Mindent, ami az irodámban található. Mindent… De mint mondtam,
csak gondolatban. Nyugodtnak kell lennem.
Az is vagyok.
Gondolkoznom kell. Ki kell találnom egy tervet,
amivel végleg tönkre tehetem Fujimaki gecit.
Hallom a falra felszerelt óra kattogását.
Tikk-takk.
Tikk-takk.
Semmi.
Semmi hasznos.
Megőrülök.
Felálltam. Lekapcsoltam a villanyt, és elindultam
kifelé, de a telefon megállított. Az egyik szarjankó hívott. Kinyomtam. Nem
vagyok hajlandó beszélni ilyen szarokkal. Ha egymaguk nem tudják elintézni,
amit parancsoltam, hát majd én fogom. De abban semmi jó nem lesz.
Beültem az autómba. Az ajtót becsaptam, és a két
kezemet a kormányra helyeztem, majd ez után vettem egy mély levegőt. Elindultam, de gondolkoztam tovább.
Elvigyorogtam egy idő után, mert kitaláltam valamit.
Daichi
gyengepontja. Egy nő. Mhmhmh…
Holnap mindent
elintézek.
Moemi
A laptopomat kikapcsoltam, eltettem, és nyújtózkodtam
egyet. Ásítottam, aztán visszadőltem az ágyba. A plafonra helyeztem a
tekintetem, és egyenletesen lélegeztem. Jelen pillanatban tele volt a fejem
mindenféle gondolattal, amelyek elszomorítottak. De ez csak valószínűleg azért,
mert végignéztem egy animet.
Felsóhajtottam, és oldalra dőltem. Lehunytam a
szemem.
Nem bírtam elmosolyodni, mert fájt a szívem. Ajj, az az anime.
A mellkasomra helyeztem az egyik tenyeremet és
mélyebbeket lélegeztem. Eszembe jutott a múltam, hogy mennyire fájt élni. Nem
akarok emlékezni.
A másik oldalamra dőltem, és a függönyre
pillantottam. A szobában sötét volt, és csak a kinti autók zaja szűrődött be a
csendes kis lakásomba.
Biztonságban
vagyok itt. Azt hiszem.
Megint átfordultam a másik oldalamra. Aztán a
hátamra feküdtem, és újra a plafont néztem. Túlságosan is csend van itt. Mit
csinálhat Kentin?
Felültem, és az ajtóra pillantottam.
Kimentem a szobámból, lassan végigsétáltam a
folyosón, majd a kanyarnál kikukucskáltam, de Kentin sehol sem láttam. A
nappaliba beljebb léptem, és körülnéztem, de sehol sem volt. Hova tűnt?
Megvontam a vállam, és elindultam a fürdőszoba felé.
S amikor kinyitottam az ajtót, felkapcsoltam a villanyt, magam mögött meg
becsuktam az ajtót. Megmostam az arcom, és a tükörben a saját szemembe néztem. Az
ajkamba haraptam, miközben bekönnyezett a szemem.
Tulajdonképpen mindenemet utáltam. Daichi miatt.
Lerogytam a földre, és a tenyerembe ejtettem a
fejem, és… sírtam. Az anime miatt… sírtam.
Hát ez eszméletlen jö volt *-*
VálaszTörlésMikor hozod a kövit???
Jo*
TörlésNem volt rá időm. Fogalmam sincs, mikor lesz kövi. Majd meglátom xx
TörlésSzia! Magamhoz képest pillanatok alatt elolvastam és őszintén piszkosul tetszik! Eddig szerepmes vagyok belé és ez szerintem nem is fog változni! Remélem hamar folytatod! <3
VálaszTörlésszia :) én is már nagyon várom a folytatást :D egyszerűen magával ragad :D
VálaszTörlésÓ, sziasztok! Hogy nem láttam, hogy írtatok.>< Gondolom már nem érvényes, de azért köszönöm. :D
VálaszTörlésMár hónapok óta várom légyszíves folytasd!!!! <3 :)
VálaszTörlés